Tanárportré: Simonné Baranyai Zsuzsanna

Úgy alakult, hogy négy évvel ezelőtt egy emelt óraszámban angolt tanuló osztály matematika-fizika szakos tanárnőt kapott osztályfőnöknek. Kíváncsian vártuk, vajon harmonikussá teszi-e kapcsolatunkat a számunkra „nehéz” tárgyakkal. Négy év, számtalan dolgozat és együtt töltött óra után nyugodtan mondhatjuk, megtette. Beszélgetésünk során kíváncsian arról faggattam, miként választotta hivatásul szakpárját.

Hogy teltek a diákévei?

Nem voltam olyan eminens diák, mint amilyennek gondolnátok. Elsős koromtól fogva kedvvel tanultam a matematikát, más nem nagyon érdekelt. Kaposváron jártam középiskolába, kollégista voltam. Szerencsére könnyen ment a tanulás, nem kellett sokat foglalkoznom vele. Nem az a fajta kislány voltam, aki iskola után hazament és végigtanulta a délutánt. Nálam a matematika kivételezett volt, hiszen matek „specen” voltam, minden délután megcsináltam számtalan feladatot. Aztán jöttek a szobatársak, barátok, osztálytársak, akiknek szívvel-lélekkel magyaráztam a matematikát. Tanári engedéllyel az is előfordult, hogy oroszórákon kiálltam a tábla elé, és szinte matematikaórákat tartottam az osztálytársaimnak. A matematika versenyek mellett gyakran küldött el a magyartanárom vers – és prózamondó versenyekre, melyeken legtöbbször sikeresen szerepeltem. Ezenkívül persze szerettem a barátaimmal lenni, bulizni, sportolni (röplabdáztam, atletizáltam). Úgy teltek a napjaim, mint egy normális gimis diáknak.

Ezek szerint már középiskolában körvonalazódott a tanári pálya?

Nem is csak akkor, már régebben. A húgommal mindig „tanítónénist” játszottunk, és persze mindig én voltam a tanár. Mivel középiskolában latint is tanultam, 9-10.-ben voltak olyan elképzeléseim, hogy orvos leszek. Aztán elmentem egy boncolásra, és rájöttem, hogy nem tudnék szembenézni a halállal. Ráadásul, mikor le kellett adni a jelentkezési lapot, történt velem egy érdekes dolog. Akármilyen furcsán is hangzik, rájöttem, hogy matek nélkül nem tudom elképzelni az életemet. A fizika pedig jött mellé, habár a filozófiatanárom inkább az ő tantárgya felé terelt volna.  Testnevelő - tanáromat és két évig osztályfőnökömet, Simonné Kutas Zitát még mindenképp megemlíteném, neki is köszönhetem, hogy ezt a hivatást választottam.

Hol kezdett tanítani?

Pécsett végeztem, a fizika tanszéken fel is ajánlották, hogy maradjak ott, de a férjem akkor már Szombathelyen dolgozott. Döntenem kellett, végül Kőszegen kezdtem tanítani, matematikát, fizikát és informatikát. 2009-ben kerültem az NLG-be. Egyébként már korábban is volt kapcsolatom az iskolával, itt töltöttem a gyakorlatomat fizikából.

Ha jól tudom, mi lettünk az első „A”-s osztálya, ahol osztályfőnök. Másként vagyunk diákok, mint a matekos osztályok?

Különös felfedezés, kettős érzés. Olyan oldalamat ismertem meg, amiről nem is tudtam, hogy létezik.  Egyrészről kellemes tapasztalat, mert az „A” osztály szorgalma és kitartása nagy. Mindenevők vagytok, matematikát ugyanúgy képesek vagytok megtanulni, mint a magyart. Ami az osztályban furcsa, hogy sokkal kishitűbbek mint a „C”-sek, mindig pánikolnak, szóval egy dolgozat megíratása néha elég komoly nehézséget jelent. A dolgoknak a „túlparázása” kicsit idegen számomra.

Mit csinál szívesen szabadidejében?

Legtöbb időmet a családommal töltöm. Gyakran járunk Olivér (kisebbik fiam) kézilabda meccseire, gyakorlatilag az elmúlt években minden hétvégén. Nagyon szeretünk utazni, igyekszünk a szünidőkben különböző országokba eljutni, együtt a családommal más – más kultúrákat megismerni. Rendszeresen futok és pilatesre járok, ezeket már szenvedélyemnek hívhatom. Természetesen szeretek vásárolni is.

Csucsi néniről mindenkinek egyből a magas sarkú cipők jutnak eszébe. Régóta gyarapodik a cipőgyűjtemény?

Mióta eszemet tudom, szeretem a cipőket (nevet), azok a gyengéim. Arra kifejezetten emlékszem, mikor még pici voltam, egy barna kopogós cipőt kaptam a papámtól. Vonzódásom azóta is töretlen, de 10-15 éve gyűjtöm ”komolyabban” őket.

Van olyan tárgya, ami nagyon közel áll a szívéhez?

Úgy gondolom, ami sokat jelent nekem, az nem kézzelfogható. Ha mégis megneveznék valamit, talán az a kis cipő lenne, amelyet az előző osztályomtól kaptam. De ennek is az érzelmi értéke a legnagyobb.

Ha egy életre szóló útravalóról kérdezném, mit tanácsolna korosztályunknak?

Szerintem az életben egyetlen egy érték van: a család. Ez egy változó világ, mindent le kell cserélni, de ha van egy állandó, biztos családi háttér, akkor már teljesnek érzed az életed. A munkahelyed, barátaid, hobbijaid csak egy plusz ajándék. Azt tanácsolom tehát, hogy mindenkinek ez legyen a legfontosabb érték, a család.

Egy professzor úr egyszer egy üveget vitt be az előadóba és megtöltötte kövekkel. Megkérdezte a hallgatókat, tele van-e? Persze, igen volt a válasz. Ezután beleöntött még kisebb kavicsokat, majd homokot, végül vizet. Szerintem ebben a metaforában a nagy kövek a családot jelképezik, ha az megvan, már teljes az életed, a többivel csak apróbb űrök tölthetők ki, az egész üveg nem.

Köszönöm a beszélgetést!

Szikszai Lilla