Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2019

Mi is szedtük!

Kép
  A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma. Idén immár nyolcadik alkalommal valósult meg. A szemétgyűjtési akció keretében szerte az országban „nagytakarítanak” a TeSzedd! önkéntesei. Azért szervezik meg ezt a mozgalmat minden évben, hogy közösen megtisztítsuk szűkebb-tágabb környezetünket. Gimnáziumunk idén is csatlakozott a mozgalomhoz, és városunk több területét tisztították meg.

π Ünnep

Kép
Egy jól sikerült π-te Március 14-én, a nemzetközi π-nap alkalmából iskolánkban a matematika munkaközösség és a 10.C osztály szervezésében megrendezésre került a 2019-es π ünnep. A program keretében kiírtuk az I. Nagy Lajos πtesütő versenyt. A diákok szép számmal indultak süteményeikkel a megmérettetésen. 9 csapat nevezett, ám egy visszalépett így a diákokból álló háromtagú zsűri 8 ízletes pitét kóstolhatott meg a nap folyamán. Különböző ízű sütemények kerültek az asztalra, volt csokis-banános, meggyes, almás, kókuszos, és vaníliapuddingos pite is. A 10.C tanulói készültek diáktársaiknak a π-vel kapcsolatos előadásokkal is, így az érdeklődők hallhattak a π eredetéről, valamint a π-közelítésről Haller Péter és Hende Csongor előadásában. Megtekinthettek egy prezentációt Stephen Hawking tavaly π-napon elhunyt fizikusról Pásztor Mátyás, Zelkó István és jómagam, Pintér Tamás előadásában, és egy nagyon érdekes, interaktív bemutatót a π-vel kapcsolatos érdekességekről Tóth Andor el

A" lajosos" diákság nagyon sokat jelent számomra -Interjú Miltényi Attila tanár úrral

Kép
Miltényi tanár úr Lizi kutyája nyakörvével Hogyan teltek a diákévei? Nekem nagyon szerencsés diákkorom volt, a középiskolás éveim a kilencvenes évek első feléhez köthetők, már egy új világban, de még a régi értékekkel találkozva. A Nagy Lajos Gimnáziumban érettségiztem, kollégista voltam. Celldömölki származású vagyok, a szüleim eredetileg szombathelyiek, Édesapám is iskolánkban érettségizett. Általános iskolába Celldömölkön jártam. Nagyon sokat köszönhetek egykori tanáraimnak. Hálás vagyok, hogy nagy tudású, diákcentrikus pedagógusegyéniségekként terelgettek minket az élet felé. Nagyon jó alapokat kaptunk itt a Nagy Lajos Gimnáziumban ahhoz, hogy boldogulhassunk a felsőoktatásban is. Mikor döntötte el, hogy a tanári pályát választja? A középiskola harmadik évében. Igazából a szaktárgyaim iránti érdeklődés vezetett erre a pályára. A felsőoktatásban töltött évek során a tanítási gyakorlatok alkalmával jöttem rá arra, hogy a tanítás nagyon tetszik nekem. Beszélni, szerepel

Újabb NLG-s siker!

Kép
Németh Alexander a 11. C osztályból már régóta kitűnően szerepel különböző nyelvtani, nyelvhelyességi, nyelvészeti típusú versenyeken. Múlt héten az Implom József Helyesírási Verseny országos döntőjén a 2. helyezést kapta Gyulán. Alex a Nyelvészeti Diákolimpián is a versenyzők között van, drukkolunk neki és gratulálunk!

Újra siker a Zrínyi Matematikaversenyen!

Kép
A Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány (MATEGYE) 29. alkalommal rendezte meg a Zrínyi Ilona Matematikaversenyt. A verseny elsődleges célja a matematika népszerűsítése. A régióban közel 2000 tanuló jelentkezett a versenyre, amelynek lebonyolítására 2019. február 15-én, iskolánk szalagavatójának napján került sor. Végzőseink közül csak kevesen vállalták a megmérettetést, a többi évfolyamból viszont magas volt az érdeklődés a verseny iránt. Összesen 77 tanuló jelentkezett a tesztversenyre. Ahogy már megszokhattuk, a „nagylajosos” diákok újra sikeresen szerepeltek a 2019. évi versenyen. Az egyéni eredményeinket tekintve, Nagy Kristóf 9. c osztályos tanuló a   9. évfolyamon 3. helyezett, míg a 11. évfolyamon Takács Noémi 11. c osztályos tanuló megyei 1. helyezett lett. Felkészítő tanáruk: Barczi Péter, aki a díjazott tanárok közé is meghívást kapott. Az összesített eredmények alapján a Nyugat Dunántúli Régió Legeredményesebb Négyosztályos Gimnáziuma címet, a vele járó

"Kérlek, ne reagálj affektíven, de beszélnünk kell!" -avagy szerelem szaknyelveken :)

Kép
A 11.B osztály nyelvtanórai feladata volt, hogy szerelmes témájú leveleket alkossanak valamely szaknyelven. Íme néhány vicces megoldás! Optometrista: Tudod, hogy elvakítasz, mint a szürkehályog. Kívánlak, mint száraz szem a szemcseppet. Úgy érzem, szerelmünk aberráció. Amikor meglátlak, szépségedtől olyan érzésem támad, mintha csillaglátásom lenne. Jogász:   5 év szabadságvesztés után felmentelek a kapcsolat alól. Alanyi jogomnak érzem ezt most megszüntetni köztünk. Nincs szükségem tovább hosszú lefolyású ügyre, ad hoc (alkalmi) kapcsolatra vágyom. A határozatot nem másítom, fellebbezés nem lehetséges. pszichológus: Kérlek, ne reagálj affektíven, de beszélnünk kell! Úgy érzem melletted, nincs afóniám. Szükségét érzem egy ágens döntésnek. Az empátia hiányának jeleit érzékelem viselkedésedben, a narcisztikus megszólalásaid pedig már kikészítenek. Igazi szochiopata vagy! Köztünk mindennek vége! Mezőgazdász: Kedves búzám! Kapcsolatunkat sajnos a minap megtámadta a baro