Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2019

Adománygyűjtés a gimnáziumban

Kép
A hideg idő beköszöntével és a karácsonyi ünnep közeledtével megszaporodnak a feladatok a karitatív szervezetek számára. Így van ez minden esztendőben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szombathelyi Csoportjánál is. A szervezet önkéntesei időt, energiát nem sajnálva munkálkodnak azért, hogy a nélkülöző családok, rászoruló egyedülállók számára egy kis segítséget nyújtsanak az ünnepi készülődés során. A Szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban több éves hagyomány, hogy az ünnepek előtt a Diákönkormányzat kezdeményezésére gyűjtést rendeznek a diákok, családjaik és a gimnázium dolgozói körében. Az idei esztendőben is rengeteg gyerekjáték, mesekönyv, ifjúsági regény és tartós élelmiszer került felajánlásra. Az ünnep előtti héten diákjaink a logisztikában is segíthettek. Több száz ajándéktasak és jónéhány - játékokkal, könyvekkel teli - doboz pakolása és szállítása volt a feladat. Diákjaink szabadidejüket és energiájukat áldozták a jó ügy érdekében. Munkájukat lelkiismeretesen és jóke

REPÜLJÜNK ÍRORSZÁGBA!

Kép
1. NAP             ÉRKEZÉS A SMARAGD SZIGETRE                         Indulás repülővel Budapestről. A délutáni órákban Érkezés Dublinba, „bemelegítő” buszos városnézés keretén belül ismerkedünk a köztársaság fővárosának legfontosabb látnivalóival, este szállásfoglalás a csládoknál. 2. NAP             IDŐUTAZÁS DUBLINBAN   Reggeli után egész napos gyalogos városnézés Írország fővárosában . Látogatás a St. Patrick katedrálisban (F), itt található Jonathan Swift a híres író sírja. Sétánk során érintjük a majd’ 1000 éves történelemmel bíró Christ Church Cathedral épületét, majd a Dublinia (F) kiállítását tekintjük meg, mely igen szórakoztató formában mutatja be a város vikingkori és középkori történetét. A nap végén felkeressük a Guinness Hop Store-t (F) ahol 7 emeleten keresztül ismerkedhetünk a legendás itallal, a végén természetesen kóstolóval lesz teljes az élmény . 3. NAP             TAVAK, PATAKOK, VÍZESÉSEK, TENGERPART Reggeli után a mai napot kirándulás kere

Őszi operalátogatás az Erkel Színházban

Kép
2019. október 17-én az iskola 20 tanulója Budapesten járt, az Erkel Színházban, az OperaKaland Magyarország szervezésében, ahol megismertük Erkel Ferenc Hunyadi László operájának történetét, majd meglátogattuk a Vajdahunyadvárat. Csütörtökön kora reggel találkoztunk a szombathelyi vasútállomáson, majd a fővárosba utaztunk.   Az Erkel Színházba érve az előadás kezdetére alig kellett várnunk, gyorsan elfoglaltuk helyeinket. A mű három felvonásos volt. Az első felvonás során megismerhettük a szereplőket, illetve megtudhattuk azt is, miképp „halt meg a cselszövő”, Cillei Ulrik. A második felvonás tűnt a leghosszabbnak a három közül, ám hallhattuk benne a Szilágyi Erzsébetet ala kító Rőser Orsolya Hajnalka operaénekesnő nem mindennapi szoprán szólóját. A harmadik f elvonásban láthattuk Hunyadi László és Gara Mária nagyszabású esküvőjét és a menyasszony gyönyörű esküvői ruháját is megcsodálhattuk. Végül Hunyadi László kivégzésének nem éppen jogszerű módjával – a király parancsára a

Németh Alexander sikerrel szerepelt az Édes Anyanyelvünk nyelvhasználati versenyen

Kép
Németh Alexander Zsolt, iskolánk 12.C osztályos tanulója múlt hétvégén Sátoraljaújhelyen átvehette az Édes Anyanyelvünk nyelvhasználati versenyen való kiemelkedő teljesítményéért a város plakettjét. Gratulálunk! Kazinczyval Zempléni Kalandpark, kilátó Díjátadó Széphalomban, a Magyar Nyelv Múzeumánál A szóbeli percei (fotók: Nagy Jácint)

Kirándulás a Kőszegi-hegységben

Kép
Október 19-én Kecskés Zoltán tanár úr szervezésében a Természetjáró Körrel kirándultunk a Kőszegi-hegységben. Az Írottkő-20 jelvényszerző teljesítménytúrához csatlakoztunk. A reggeli köd felszállta után verőfényes, gyönyörű kora őszi időben járhattuk le a túra 22 kilométerét. A kirándulás hangulatából kis ízelítőt nyújtanak az ott készült fényképek.

Tudok írni!

Kép
Ha jól gondolom, ti sem emlékeztek már arra, milyen büszkeség tölti el az ember úgy 6-7 évesen, amikor először sikerül eligazodni a betűk tengerében. Milyen jó érzés egyedül végigolvasni egy mesét, milyen öröm, amikor a kusza betűk ismerős szavakká állnak össze az írásunk nyomán. Vannak gyerekek, akiknek az olvasás és írás elsajátítása komoly feladatot jelent, sokat kell gyakorolni és ehhez bizony jól jön a segítség. A Dózsa György utcában két oktatási intézmény van. A gimnáziumunk mellett található az Aranyhíd Egységes Gyógypedagógiai Intézmény, ahová többségében tanulásban akadályozott kisgyerekek járnak nap mint nap. Az emeleti osztálytermeink ablakából gyakran láthatjuk őket az iskolaudvaron játszani, biciklizni vagy focizni. Az önfeledt játék mellett azonban nekik sok tanulnivalójuk is van. A kicsiknek az írás – olvasás elsajátítása okoz gondot, a felsősök pedig a helyesírással és a történelmi évszámokkal küzdenek. Iskolánk diákjai között többen is vállalták, hogy kéthet

Mazsibuli 2019.

Kép
Idén is megtörtént a mazsolák beavatása: a mazsibuli vetélkedőjének győztese a 9.D osztály lett. 2. helyzett a 9.C, 3. a 9.A osztály, a 4. helyezést pedig a 9.B érte el. Gratulálunk! (Fotók: Kocsis Luca)

"Tini galopp 2019"

Kép
A mai nap 2 csapattal indult iskolánk a "Tini galopp 2019" könyvtári  vetélkedőn. Íme a helyezettek: 1 helyezést értek el: Szimpla Kft. csapata Bukits Balázs Muntean Áron Sabáli Soma 3. helyezést értek el: Gondolkozunk csapata Balogh Sára Hargitai Borka Nagy Zsófia   Gratulálunk! (Németh Brigitta)

Szabó T. Anna és Dragomán György az NLG-ben

Kép
Október 4-én iskolánk vendége volt Szabó T. Anna és Dragomán György művészházaspár. akikkel Pinezits Helga tanárnő (Dragomán gimnáziumi osztálytársa) beszélgetett. Dragomán felelevenítette egykori gimnazista élményeit, beszéltek a Magyarországra költözésük benyomásairól, családról, gyerekekről, összetartásról. Na meg az irodalomról, egy alkotó házaspár mindennapjairól. Megtudtuk, hogy Dragomán Weöres Sándor versmondására úszik, Szabó T. Anna a műfordítás és a saját művek (le)fordításának rejtelmeiről.

HÁT-TÉR-CSERÉK Kiállítás a könyvtárban

Kép
A feladat, amelyet a tavalyi 9.évfolyam vizuális kultúra órán megoldott, egy fotó- részlet kiegészítése ceruza grafikával. A fotón szereplő figurák hétköznapi személyek vagy híres festmények szereplői. Az első csoport tagjait értelemszerűen senki nem láthatta eredeti fotókörnyezetben, míg a másik csoport tagjai elméletileg ismertek lehettek, de gondoskodtam róla, hogy ezek se   legyenek nagyon híresek. Ezek a fotók kiszakítva eredeti környezetükből lehetőséget adtak az alkotóknak arra, hogy más értelmezésben jelenjenek meg. Az értelmezés szabadsága azonban olyan értelemben kötött, hogy az alakot életszerű háttérrel kellett ellátni, ahol testüket, ruházatukat, mimikájukat, mozdulataikat természetesnek láthatjuk. Mire is volt ehhez szükség? A válasz egyszerű, személyiséget kellett kitalálni nekik. A vizuális kommunikációnk egyik legfontosabb   feladata embertársaink felismerése, érzelmeik megértése, és ebben segítséget nyújthat mimikánk, testbeszédünk és s

MOVUM SZOMBATHELYI DIÁK FILMNAP 2019

Filmes verseny A MOKA Produkció, azaz a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium mozgókép- és animáció-készítő szakja filmes versenyt és szakmai napot szervez szombathelyi és Vas megyei diákfilmesek és érdeklődők számára. A filmes versenyt és szakmai napot hagyományteremtő szándékkal hozzuk létre, hogy az a jövőben a Szombathelyen és vonzáskörzetében dolgozó diákfilmesek bemutatkozásának fóruma legyen. (Az idei rendezvény az Európai Unió által támogatott EFOP-3.2.6-16 projekt keretében jött létre.) Nevezés A versenybe 2017. január 1. után született alkotásokat várunk. A filmeket a YouTube.com vagy a Vimeo.com video-megosztó oldalra kérjük feltölteni az alábbi paraméterekkel: kép - mp4/mov formátum, 1920x1080-as felbontás, bitarány minimum 10.000 KB/s hang - sztereó, minimum 48 kHz, bitarány 256 KB/s A feltöltéskor az alkotók címkeként/keresőszóként mindenképpen jelöljék meg a következő kifejezéseket: MOVUM, Szombathely, Szombathelyi Diák Filmnap! Nevezési határid

Sportos férfiak a tanári karban :)

Kép
Méltán lehetünk büszkék férfitanárainkra, kollégáinkra: Barczi Péter, Kecskés Zoltán, Miltényi Attila és Nagy Attila a minap,  2019. június 30-án részt vettek a Szajki-tavak Triatlonon, ami egy sprinttávú amatőr triatlonverseny. A versenyszámok: 750m úszás, 20km kerékpározás, 5km futás. Mind a négyen sikeresen teljesítették a távot, ezúton is gratulálunk nekik a vakáció sportos megkezdéséhez!

Hogy milyen "színjátszósnak" lenni? Elmeséljük.

Kép
A Társulat általában keddenként szokott találkozni. Év elején kicsit bemelegítettünk, mint egy tornaórára, hogy Dragomán György: A fehér király című darabját a lehető legszínvonalasabban tudjuk színpadra vinni. Elkezdtünk a könyvvel ismerkedni, és rá kellett jönnünk, hogy még maga a szerkezete sem egyszerű, hiszen egy mondat helyenként akár 3 oldal, mivel az író ezzel szerette volna átadni a kor hangulatát. ( Meg a folyamatos belső agyalását.) A darabunk első és második részében megosztva szerepeltünk, míg az utolsóban az egész társulat egyszerre volt színpadon. Hónapokig próbáltunk, de Németh Andrea tanárnő komoly munkájának köszönhetően végül összeállt egy nagyszerű darab. Színdarabunk a Pár-bajok címet kapta, mivel történetünk főhősének „pár bajairól” és „párbajairól” szól.  Az RDT (Regionális Diákszínjátszó Találkozó) Szombathelyen került megrendezésre, ezért itt-ott nekünk is be kellett segítenünk. Valaki csoportot kísért, néhányan időnként beültek az információs pu

„Kiemelkedő pedagógusmunkáért-díj" Pinezits Helga tanárnőnek

Kép
Pinezits Helga a Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium tantestületének meghatározó, karakteres pedagógusegyénisége. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán folytatott tanulmányai után, 1998 szeptemberében tért vissza egykori iskolája katedrájára magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanárként.   Neve azóta szorosan összefonódott iskolánkkal. Tanári munkájában következetes, igényes, kimagasló felkészültségű pedagógus. Szaktanári munkájának eredményességét igazolják a tanítványai által az emelt szintű érettségi vizsgán elért eredmények és a versenyeredmények is. Eredményesen készíti fel diákjait a legkülönbözőbb versenyekre, legyen szó OKTV-ről, anyanyelvi vagy irodalmi versenyről. Tanítványai szinte minden tanévben bekerülnek valamelyik anyanyelvi verseny országos döntőjébe, ahol a díjazottak között szerepelnek. Rendszeresen felkérést kap az emelt szintű érettségi vizsgadolgozatok javítására, szóbeli vizsgáztatásra és érettségi elnöki feladatok ellátására