Gaudeamus igitur: Így ballagtunk idén
Nagy Johanna Csenge búcsúzó beszéde:
Szeretettel és tisztelettel köszöntöm kedves vendégeinket: a
szülőket és rokonokat, gimnáziumunk tanárait és diáktársaimat. Engem ért az a
megtiszteltetés, hogy a ballagók nevében búcsúzhatok szeretett iskolánktól és
mindattól, amit az elmúlt négy év adott nekünk.
Nem szerettem volna szokványos módon elköszönni, de nem
tudtam elkerülni, hogy amiket mi, a Z generáció közhelynek tartunk, ne
kerüljenek bele beszédembe – ezek
a klisék kellenek ehhez a felfokozott lelki állapothoz, nélkülük már-már
hiányérzetünk lenne.
Az ember életében vannak
sorsfordító alkalmak. Ma is egy ilyen egyszeri és megismételhetetlen napot
élünk át. A ballagásban benne van minden: a múlt, a jelen és a jövő. Az ember a múltra épít, a jövőből él, és a jelent használja
arra, hogy mind a kettőt elfelejtse.”
Kedves Igazgatónő, drága Tanáraink! Tudom, hogy Önöket is
érzékenyen érinti a mai nap. Nem osztályokat látnak, hanem szeretett
tanítványaikat, akiket a négy év során alaposan megismertek. Tudjuk, hogy sokszor
nem volt velünk egyszerű, mert feszegettük határainkat, és energiáinkat nem mindig
a tanulásba fektettük. Köszönjük, hogy a sok külső nyomás, a lélekölő
adminisztráció és a Damoklész kardjaként lebegő minősítések ellenére igyekeztek
tudásuk legjavát átadni és belőlünk embert faragni! Külön hálával tartozunk
szeretett osztályfőnökeinknek, akik átsegítettek minket minden bajon és
nehézségen. Kedves Csucsi néni, , Koltay tanárnő, Bánhidi tanár úr, Valaska
tanár úr. Khöszönjünk, hogy védő szárnyaik alatt azok lehettünk, akiknek
lennünk kellett: tinédzserek.
Kedves szüleink! Ezt a négy mozgalmas évet talán nektek volt
a legnehezebb átvészelni, mivel mi egyre inkább saját utunkat próbáltuk járni. Köszönjük,
hogy biztonságban érezhettük magunkat, hogy a nagy terheket levettétek a
vállunkról, hogy szabadon fejlődhettünk. Tisztában vagyunk vele, mennyi
áldozatokat hoztatok, hogy mi minden esélyt megkapjunk egy sikeres és boldog
élethez. Goethe-t idézve: „A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és
szárnyak.” Drága szüleink, köszönjük, megkaptuk mindkettőt!
Ballagó diáktársaim! Örülök, hogy a sors úgy hozta, hogy
megismerhettelek titeket! Mások joggal hihetik, hogy most sok szép emlék tör
ránk. Ám ez távol áll az igazságtól, hiszen gondolatainkban már a jövőre, a közelgő
érettségire koncentrálunk. Bár emlékezetesek a gólyanapok, a bálok, a
kirándulások, az ünnepi alkalmak és egyéb iskolai rendezvények, de ami ennél is
maradandóbb, azok a saját, személyes élményeink. Meghatározó éveket éltük itt
meg, életre szóló barátságokat kötöttünk, napról napra fejlődtünk, nehéz
döntéseket hoztunk, és lassacskán talán meg is értünk. Nemsokára elérzékenyülve
gondolunk vissza mindenre, ami eddig a mindennapjainkat alkotta. Ez a négy
nagylajosos év hamarosan életünk egyik legfontosabb és legszebb emlékévé válik.
Azt kívánom nektek, hogy merjétek megélni a mai napot, hisz
ma körülöttünk, ballagók körül forog a világ! Ma ne gondoljunk a jövő hétre! Bízzunk
magunkban, hisz sokat tettünk azért, hogy idáig eljussunk! Készen állunk új utakra
lépni, melyeken új kihívások várnak ránk. Erre nem is kell sokáig várni, mert
itt az első nagy megmérettetés, az érettségi. Szívből kívánom, hogy
mindannyiunknak jól sikerüljön, és mindenkinek valóra váljanak a tervei, az
álmai!
|
áp
|
Engedjétek - Engedjék meg, hogy elmeséljek egy történetet.
Volt régen egy nép, messze innen. Ez a nép azon volt minden nap, hogy hálát adhasson a három mesternek, akik átadták nekik a tudást. Ott élt egy fiú, aki egyszer megkérdőjelezte, hogy minek ez a hála ennek a három mesternek, akiket sohase látott senki. Erre a kérdésre az Apja felháborodott és kihajította családjából, majd pedig az egész nép elüldözte őt. Így hát a fiú eldöntötte, hogy megkeresi a három mestert és maga deríti ki az igazat. Rengeteg akadállyal és nehézséggel kellett szembenéznie, míg nem elért egy hatalmas palotához, immáron derék legényként. A palotát senki sem védte, hát bement. A palota legékesebb szobájában lapult az egyik mester. Szemei szürkék voltak, előre bámult a semmibe.
-Üdv néked vándor! Én felelek a sorsok felett; én döntöm el, kiből mi lesz, milyen szerepet kell betöltenie a Földön, jöjj, megtanítok neked mindent, amit én is tudok. - mondta a mester.
A fiú döbbenten meredt rá, azonban mellészegődött. A mester megtanította írni, olvasni és beszélni. Sokszor nézte őt, ahogy sorsok felett dönt. Megfigyelte, hogy senkit sem ítél vesztésre és elbukásra. Mindenkin megkegyelmezett. Mindenkinek megtalálta a helyét. A mester hatalmas bátorságot mutatott, hiszen az egész kastélyban őrök nélkül élt, holott ő döntött mindenki felett. Így teltek az évek, amíg a mester el nem küldte őt azzal, hogy ő már mindent megtanított neki. A legény útnak indult. Hosszú út vezetett a következő mesterhez, de megtalálta. Egy takaros kis házban élt a fák között. Az immár ifjú férfivá ért legény betorpant a következő mesterhez. A mester ajtót nyitott neki. A fiú rettentően éhes volt, azonban hiába kérlelte a mestert, nem adott neki enni.
-kész ételt én a kezedbe nem adhatok, -mondta a mester- de megtaníthatom neked, hogy hogyan tudd mindig elkészíteni az ételt magadnak.
Azzal a kezébe nyomott egy szem rizst. A mester megtanította elültetni, felnevelni és termeszteni a rizst. A fiú megtanulta hogyan tudja ellátni magát. Miután a mester minden tudását átadta neki, útnak eresztette a harmadik mesterhez.
A harmadik mestert a sivatag közepén találta meg. Nem volt semmilye, csak egy takaró, amin ült, és egy rongy, ami eltakarta a testét. Az immár férfivá érett vándor hiába szólongatta, kérlelte, kiabált vele, a mester nem válaszolt. Ilyen sok utat megtett és hiába, a mester nem volt hajlandó válaszolni. Nem jutott eszébe semmi, így hát leült mellé és várt. Hét éven keresztül ült mellette és gondolkodott, míg végül a mester megszólalt.
Azért indultál el az utadon gyermekként, hogy a mesterek megtanítsanak téged az életre. Most felnőtt férfi vált belőled, rengeteg bölcsességgel és tudással. Megtanultad az élet három pillérét;
A könyörületet, a mértéktartást és az alázatot.
A könyörület bátorsághoz visz, a mértéktartás a nagylelkűséghez, az alázat pedig a vezetéshez.
Végzősök!
Az első mesteretek már megtanított bennetek a könyörületre. Négy évvel ezelőtt pedig a kezetekbe kaptátok a rizsszemet a második mestertől. Most pedig itt az idő, hogy leszedjétek a termést, hogy útnak indulhassatok a következő mesteretekhez.
Gratulálok nektek, büszkék lehetettek mindannyian magatokra!
Köszönöm a figyelmet!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése