Pí-nap 2022
2022-ben volt szerencséje az osztályunknak megtartani a π-napot, Nagy Judit tanárnő irányításával. Amint megtudtuk az örömhírt, hogy van erre lehetőségünk, egyből lelkesen belevetettük magunkat a dolgok szervezésébe. Természetesen az első lépés az ötletelés volt. Jobbnál jobb ötletekkel rukkoltunk elő, majd – szinte mindenben egyetértve – határoztuk el magunkat a végső program mellett.
A feladatok kiosztása következett. Sok jelentkező volt az érdekes prezentációkra – volt, aki a π történetéről beszélt, míg másoktól a kiszámítási módokról és egyéb érdekességekről tudhattunk meg többet. Emellett, amolyan előzetes játékként kitaláltuk, hogy a 9. osztályos csapatok készítsenek egy jópofa versecskét a π-vel kapcsolatosan, megadott szavakat felhasználva. Talán a kedvenc részünk a közös éneklés volt. Együtt kiválasztottuk a – erre az alkalomra tökéletes – „Ha én gyökjel volnék” című dalt. Lelkesen próbáltunk, míg végül kialakult a tökéletes kompozíció ennek előadására.
A „műsor” végére
egy izgalmas játékkal szerettünk volna kedveskedni a kilencedikeseknek, végül a
mindig kiváló Kahoot került kiválasztásra. Ennek elkészítése is kifejezetten
mókás volt. A lányok szorgalmából adódóan készültünk különleges díszítésekkel
ellátott muffinokkal, illetve a győztes csapat fődíja egy valóságos házi
készítésű πte volt. A várva várt esemény előtti napokban többször is lelkesen
elpróbáltuk az egész műsort, szerettük volna az egészet tökéletesre
fejleszteni. Nagyon vártuk már ezt az iskolánk történetében is jeles napot.
Szerintünk végül nagyon jól
sikeredett, reméljük, hogy mindenki élvezettel tekintette végig, illetve, hogy
egy igazán emlékezetes napot tudtunk teremteni a 9.-es társainknak.
(Czenki Márk, 10.C)
fotók: Simonné Baranyai Zsuzsanna
Megjegyzések
Megjegyzés küldése