Útnak indult a háborús menekülteknek szánt adomány

 

Varga Dániel és Takács Péter, a DÖK elnöke és alelnöke

Mint arról korábban már beszámoltunk, március elsején gimnáziumunk diákönkormányzata adománygyűjtést kezdeményezett az Ukrajnából érkező menekültek megsegítésére. Iskolánk diákjai és dolgozói jó szívvel csatlakoztak az akcióhoz. Napokon keresztül érkeztek a felajánlások. A gyűjtőpontként kijelölt kis helyiség gyorsan megtelt. Tartós élelmiszert, tisztálkodási szereket és a kisgyerekek ellátásához szükséges termékeket tartalmaztak a csomagok. Külön öröm, hogy egykori öregdiákok is reagáltak a diákönkormányzat felhívására, felajánlásukat eljuttatták iskolánkba.

A sok-sok ajándéktasakot, rengeteg doboznyi adományt a gimnázium diákságának nevében Varga Dániel, a diákönkormányzat elnöke és Takács Péter, a diákönkormányzat alelnöke juttatta el a Magyar Máltai Szeretetszolgálathoz. A szeretetszolgálat önkéntesei juttatják el a rászorulóknak a magyar-ukrán határon lévő településekre.



Asbóth Mária, a szombathelyi csoport vezetője köszönetét fejezte ki a fiataloknak. Ez a köszönet megillet mindenkit, aki bármilyen módon segítette az adománygyűjtést. Köszönet a diákoknak és szüleiknek önzetlen segítségükért.

Érezzük magunkat szerencsésnek, hogy adhatunk!

(Bukitsné Derhán Ilona)





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szalagavató 2019.

Szalagavató 2020.

Tanárportré: Simonné Baranyai Zsuzsanna